Az Év Autóüvegezője 2008 verseny összefoglalója

A hazai autóüvegező szakma élenjárói követték a szabályt, ha van egy jó ötlet és sikeres kezdet, akkor azt tovább kell vinni. Tavaly hirdették és rendezték meg az autóüvegesek szakmai versenyét, az elsőt Kecskeméten, a Tormási Autóház karosszéria műhelyében. Mivel „Az Év Autóüvegezője" nevet kapta a vetélkedés a keresztvíz és egyéb italok alatt, így szinte kötelező volt az „üveget" tovább vinni. 

Jó alkalom is adódott: az idei győri AutóDIGA - október második szombatján - nagyszerű környezetbe ágyazta a versenyt. A hatalmas rendezvénysátorban (szőnyegen!) folyhatott a kétfordulós verseny.

A rendezők és egyben támogatók - a Sika Hungária Kft., a Pilkington Autóüveg Centrum, a Fein Hungaria Kft. a Saint-Gobain Autover Hungária Kft. és az Autoglas Discount Kft. hosszas, alapos előkészítés után hívta meg az ország autóüveges vállalkozásait, műhelyeit. Jöjjenek el, vegyenek részt a vetélkedésben. A hívó szóra igen szép számmal jöttek is a szakemberek, kurázsija azonban csak 13 cégnek volt, hogy nevezzen is.

A szakmai nap a pártolók előadásaival kezdődött, ebbe rejtették el az írásbeli válogató kérdéseire adandó helyes válaszokat is. Aki figyelt, annak már szinte nyert ügye volt.

A gyakorlati döntőbe 10 csapat, 2-2 fővel jutott. Egységesen Opel Astra szélvédőjét kellett a versenyzőknek kivágni, majd az új üveget beragasztani. A zsűri minden apró szempontot értékelt, a közlekedésbiztonságot meghatározó munkafázisok végrehajtása mellett a vevőelégedettséget befolyásoló - sokszor apró - elemeket is pontozták.

Nyerő csapaton ne sokat változtass - ez is aranyszabály - a moderátor így ismét Karacs Attila volt. A zsűri elnöke Dallos Csaba, a zsűri tagjai: Takács István, Takács Péter, Szabados Miklós, Farkas Gábor, Kamarás Albert, Perényi Miklós.

A verseny résztvevői:

Automobile Kft., nevező: Hetei Tibor (Debrecen)
Autóüveg Master Bt., nevező: Bodnár Gábor (Debrecen)
Nívó Autoglas Kft., nevező: Baráth Sándor (Szombathely)
Duo-Glass Bt., nevező: Kozák Gábor (Sopron)
Car-Glass Bt., nevező: Kreicsovszki István (Kecskemét)
Fenesi Autóüvegezés, nevező: Fenesi József (Győr)
Autoglas Győr Kft., nevező: Meleg József (Győr)
R-Glas Autóüveg Centrum, nevező:Erdős István (Békéscsaba)
Édes Élet Bt., nevező: Soós István (Budapest)
Bettó Kft., nevező: Miklós László (Pécs)
Tóth József (Pécs)
Fridova Kft., nevező: Fridl Ottó (Veszprém)
Hírös Autóüveg, (Kecskemét)

A szigorú zsűri pontozással értékelt, és az első öt helyezettet nevezte meg.

Helyezettek és díjaik:

I. Helyezett: Fenesi Autóüvegezés (225 pont)

Díja:

FEIN Szélvédőkivágó készülék, 1 karton SikaTack-MOVE IT szélvédőragasztó, levegős kinyomó pisztoly, autóüveg utalvány 150 eFt értékben (Pilkington).

Az első helyezett részt vesz a Pilkington Autóüveg Centrum támogatásával a Düsseldorfi Glasstech'08 kiállítás alkalmával, 2008. október 21.-25 között rendezett Interautoglass Nemzetközi Autóüveges Versenyen.

 

II. helyezett: Automobile Kft. - (202 pont)

Díja:

Szélvédőkivágó kések, 1 karton SikaTack-Drive szélvédőragasztó, levegős kinyomópisztoly, autóüveg utalvány 100 eFt értékben (Pilkington).

 

III. helyezett: R-Glas Autóüveg Centrum (201 pont)

Díja:

Szélvédőkivágó kések (FEIN), 1 karton Sikaflex-256 szélvédőragasztó, kézi kinyomópisztoly, autóüveg utalvány 50 eFt értékben (Pilkington).

IV. helyezett: Hírös Autóüveg (194 pont)

V. helyezett: Duo-Glass Bt. (181 pont) eredménye azért is dicséretes, mert „csapata" egy személyes volt.      

Gratulálunk a résztvevőknek, versenyzőknek, helyezetteknek, nem kevésbé a szervezőknek és támogatóknak. Nemcsak egy nagyszerű kezdeményezést tudtak tovább vinni, hanem ezzel az AutóDIGA szakmai értékét is növelték. Mint azt a szervezők „kiszivárogtatták", lesz verseny jövőre is, a helyszínt valahová a Tiszántúlra téve.

Nagyszokolyai Iván
Forrás: www.autotechnika.hu